A The Vampire Diaries, ami Magyarországon Vámpírnaplók címmel fut az RTL Klubon, állítólag egy testvérsorozatot kap a közeljövőben, ugyanis a CW nagy valószínűséggel ki akarja használni a sorozat népszerűségét.
Tudniillik a széria íróját, Kevin Williamsont arra kérték fel, hogy írjon a sorozathoz egy testvérsorozatot, melyet a TVD-nézők szívesen figyelemmel követnének.
Ez a spinoff viszont nem teljesen a szó szoros értelmében lenne spinoff, hiszen mint kiderült, nem a The Vampire Diariesből venné át a szereplőket, és még csak nem is a sorozatban mutatkoznának be az új karakterek, hanem egészen másféleképpen kapcsolódna össze a két történet. Az új projekt, melyet Williamson készít, pár kutatóról szólna, akik paranormális jelenségeket vizsgálnak, illetve azok nyitja után nyomoznak – írta az SG.
A tervek szerint az új sorozatot tavasszal forgatnák le, így ha az kelőképpen elnyeri a csatorna vezetőinek tetszését, akkor leghamarabb 2011 végén, vagy 2012-ben kerülne bemutatásra. Az persze más kérdés, hogy a rajongóknak mennyire tetszene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése